Szent Károli Biblia - Audio Hungarian Holy Bible app for iPhone and iPad

Szent Biblia (Hungarian Holy Bible)
Karoli Bible 1908 (HUNK)
A Biblia (koiné görög βιβλίον tekercs szóból) azoknak a könyveknek a gyűjteménye, amelyeket a zsidóság és a kereszténység Istentől sugalmazottnak és ennek okán szentnek fogad el, tehát a hit és az erkölcs területén általános mércének tekint. A Bibliát szent jellegéből adódóan Szentírásnak is nevezik. A zsidó és a keresztény Biblia terjedelme nem azonos, mert a Biblia könyveit meghatározó kánont nem egyformán határozták meg. Így a héber Biblia – a Tanakh – azokat az Izrael népének adott isteni kinyilatkoztatásnak tartott írásokat tartalmazza, amelyek a kereszténység előtti időben, Izrael vallási közösségében keletkeztek. A kereszténység is szentnek és sugalmazottnak vallja a zsidóság Bibliáját, de mellettük ugyanilyen isteni tekintélyt és kötelező mércét tulajdonít azoknak az 1. században keletkezett írásoknak, amelyek Jézus életéről és tanításáról „tanúskodnak”, és amelyeket a hagyomány szerint az apostolok vagy azok tanítványai írtak, vagy jegyeztek le. Így a kereszténység két részre osztja a Bibliát: a zsidó Bibliát magában foglaló Ószövetségre (Ótestamentum) és az apostoli írásokat tartalmazó Újszövetségre (Újtestamentum). Gramata-nak, azaz Írásoknak nevezték az ószövetségi és újszövetségi könyvek együttesét.
Szócikkünkben a keresztény Bibliát tárgyaljuk. A zsidó Bibliáról lásd a hagyományos zsidó teológiához kapcsolódó Tanakh, illetve a nemzetközi tudományos kutatás nézőpontját tükröző Héber Biblia szócikkeket.

A kánon szó a bibliai iratokra alkalmazva a hit szabályát tartalmazó, az Istentől ihletett iratok együttesét, gyűjteményét jelenti. A kanonizáció kifejezés azt jelenti, hogy az egyház elismerte az egyes iratok isteni ihletettségét (Isteni eredetét) és ezzel a kánonhoz való tartozását. Ha a kanonizáció folyamatáról beszélünk, akkor arról van szó, hogy mikor, miként ismerték fel, vagy ismerték el az egyes iratok kanonikus voltát és csatolták véglegesen a kánonhoz. A Biblia kanonizációja a 397-es III. Kárthágói Zsinaton zárult le. A Biblia könyveihez hasonló, de az egyház által hamisítványnak (pszeudoepigráf) vagy nem Isten által sugalltnak ítélt, és ezért a kánonból kihagyott könyveket apokrifoknak nevezik. A ma ismert keresztény Bibliába az egyházatyák által kiválasztott négy evangélium (Máté, Márk, Lukács, János evangéliuma) került. Ezekkel együtt közel harminc különböző – sokszor a keresztény erkölcsnek, életigenlésnek ellentmondó, gyakran gnosztikus – evangélium is létezett.

A Jamniai zsinaton Kr. u. 90 körül megszületik a zsidó kánon. Elfogadták a protokanonikus könyveket, a deuterokanonikusokat nem. Ezt veszi át később a protestáns egyház az Ószövetség tekintetében. A katolikus egyház kanonizálta a deuterokanonikus könyveket is.

A Biblia értelmezése
A keresztény hívők körében a hagyományos nézet az, hogy a Biblia megírása Isten vezérletével történt, és így az igazságot szó szerint vagy átvitt értelemben közvetíti az emberiségnek. Az utóbbi időkben sok keresztény nézetét erősen befolyásolták az ún. bibliakritikusok, és ezen változás ellenhatásaként egy fundamentalista irányzat is kialakult, amelynek fő célja a Biblia szó szerinti tökéletességének bizonyítása. Idővel a Biblia értelmezése vált a protestáns és a katolikus felekezetek közötti hagyományos különbségek kulcspontjává. Míg előbbiek úgy hiszik, hogy a Biblia önmagáért beszél, utóbbiak azt tartják, hogy az Egyház feladata a Bibliát megfelelően értelmezni. Ezért van az, hogy a protestáns Bibliákban nincsen lábjegyzet, így a nehezebben érthető részeket szabadon értelmezik. (A véleménykülönbségek miatt korábban tovább darabolódtak a protestáns egyházak). A katolikus Bibliák tartalmaznak lábjegyzeteket, amelyeket az Egyház értelmezett.